Szép napot minden kedves Arsenal drukkernek! Az elkövetkezendő másfél órában az Arsenal - Wolverhampton bajnoki labdarúgó mérkőzést követhetitek figyelemmel. A meccs után ugyanitt összefoglalót is olvashattok majd! Jó szurkolást mindenkinek!
1. perc
Elhangzott a kezdő sípszó, a középkezdést az Arsenal végezhette el.
4. perc
Az első nagy helyzet tőlünk érkezett: Wilshere robbant be a 16-oson belülre, ám még a vonal előtt szabálytalankodtak vele, a bíró szabadrúgást ítélt meg. van Persie végezte el, fölé.
6. perc
Ismét az Ágyúsok előtt adódott egy nagy helyzet: Song cselezte el magát a 16-osig, majd van Persie-nek passzolt, aki azoban a kapufa fölé tüzelt. Marad a 0-0.
10. perc
A játék egyelőre a vendégek térfelén zajlik, helyzetet egyelőre még nem sikerült kialakítaniuk, a kapunkig is csak 2-szer jutottak el eddig. Úgy tűnik, a kontrákra építenek.
12. perc
Sagna húzott el a jobb oldalon, lendületből próbálta középre ívelni a labdát, támadó azonban nem volt a környéken. Hennessey húzhatta le.
13. perc
A mérkőzés első szögletét a "farkasok" végezhették el, de a védelem könnyedén semlegesített.
Langyos játék folyik a pályán, egyik csapat sem kapkodja el a dolgot. Jogos, elvégre van még 75 perc. Minden esetre a múlt heti lehengerlő lendület eddig hiányzik a játékosokból.
16. perc
Góóóóól, 1-0 ide! Egy jobbról, a 16-os vonalából érkező beadást van Persie balra dőlve vágott a kapu jobb oldalába, nagyjából 11 méterről. Szép volt, megvan a vezetés, egyelőre nagyobb erőfeszítés nélkül.
19. perc
Szabadrúgás az Arsenalnak. A vendégek védője, Stearman rúgta el a labdát, Clichy lábával együtt. Lap nincs, Arshavin végezheti el. A beívelésből szöglet lett, amit végül Arshavin lőtt mellé.
21. perc
Walcott húzott el a jobbon, szögletre tisztáztak előle a védők. Felszabadítás lett a dolog vége.
24. perc
A semmiből kapott egy szögletet a vendég csapat, de nem tudták kihasználni. A védőkkel együtt a támadók is elaludtak, jöhet a kirúgás.
Túl az első félidő felén az Arsenal nagyjából 70%-on játszik, és különösebb megerőltetés nélkül vezet. A csapat a Wolves hibáira épít, ők, pedig támadás helyett csak a saját térfelükön passzolgatnak. Ennek eredményeként a labdabirtoklás 54% az ő javukra.
25. perc
Wilshere játszotta tisztára magát a 16-oson belül, a balszélről Walcott érkezett középen, de nem tudta megelőzni a védőjét. Bedobás.
29. perc
Song és Fabregas passzolgatása után utóbbi lőtt kapura nagyjából 20 méterről, de sajnos fölé.
31. perc
Elképesztő kapusbravúrnak köszönhetően továbbra is 1-0 az állás. Arshavin cselezte be magát a 16-os területére, az alapvonaltól passzolt vissza, amit Walcott egy védővel a nyakán várva lőtt rá, de Hennessey fektében még bele tudott kapni. Az ismétlésnél van Persie próbálkozott, de a védők a kaotikus helyzet ellenére kivágták a labdát.
36. perc
Arshavin és van Persie gurigázták ki a védőket, de Arshavin lövését végül kivédte a vendégek hálóőre. Közben a partjelző is jelezte, les volt. Felpörgőben a játék.
39. perc
Némi adok-kapok után Wilshere maradt lent, de mire lefújták, már újra talpon volt. Nincs baja, csak fönnakadt egy "farkason".
43. perc
A sportszerű mérkőzés első sárgalapját a Wolves játékosa, Zubar kapta. Walcott a félpályánál ugrott volna ki két játékos között, ha hagyják. A szabadrúgás után Arshavin került a 16-oson belülre, elesett, de nem bántották. 1 perc lesz a ráadás.
45+1. perc
Az utolsó támadást is az Arsenal vezethette, ám Hennessey ismét a helyén volt, lábbal sikerült védenie. A felszabadítás az első félidő végét jelentette. Jön a szünet, 15 perc és folytatjuk.
46. perc
Elindult a második félidő. Egy labdaszerzés és Wilshere 16-osnál történt csele után az üresen álló Walcott-hoz került a labda, aki nemes egyszerűséggel lőtt a jobb kapufa mellé. Marad az 1-0.
48. perc
Újabb hazai gólhelyzetek. Wilshere akciója után a kapus lábbal volt kénytelen védeni a saját játékosról visszapattanó labdát, melyet végül méterekkel lőttünk fölé.
49. perc
Arshavin a saját térfélen igyekezett tisztázni, amikor két Wolves játékos között került a földre. A vége egy vendég szabadrúgás lett, ami nem sikerült túl fényesre.
Úgy látszik, a "farkasok" némi bátorságot öntöttek magukba a szünetben, ugyanis okos labdatartást és passzolgatást mutatnak be, ami abban különbözik az első félidőtől, hogy tudatosan próbálják a hazai játékosokat kicsalogatni. Ráadásul úgy tűnik, igyekeznek letámadással labdát szerezni.
52. perc
Zubar és van Persie találkozott. Végeredményként van Persie mászott fel a vendégjátékos hátára, majd esés közben rúgta őt fejbe. Mindketten a földön maradtak, de nincs baj.
55. perc
Fabregas passza után Arshavin lőtt 18 méterről a bal kapufa mellé. A fiúk egypasszos játékot mutatnak be, öröm nézni.
57. perc
Góóóóóól, 2-0 ide! Walcott húzott el a jobb szélen és adta van Persinek középre a labdát, aki magabiztosan lőtt 15 méterről a kapuba.
58. perc
Kevésen múlt, hogy nem lett 3-0 az eredmény. Arshavin támadott le egy védőt, majd a kapust, a labdát azonban nem sikerült elrúgni mellette. Némi szerencsével akár be is pattanhatott volna.
61. perc
Walcott cselei után a bal oldalról kapta meg Fabregas a labdát, de kétszer is a védőkbe lőtte. Van Persie is próbálkozott, null szögből, kirúgás lett belőle.
62. perc
Kettős csere a vendégeknél: O'Hara helyett Foley, Milijas helyett pedig Ebanks-Blake lépett pályára.
Egy kis statisztika: a labdabirtoklás a 64. percre megfordult, most a mieinkél volt 56% százalékban a játékszer. Az sem mellékes, hogy a gólhelyzetek száma 14-1. Ide.
66. perc
Zubar kevergetett a 16-osunk jobb szélén, de két védő is mellette volt, végül elvesztette a labdát.
67. perc
Sagna futott el a jobboldalon, de a beadása túl magasnak bizonyult, mindenki fölött elszállt. A másik oldaról jött volna az ismétlés, de a védők könnyedén szereltek.
69. perc
Arshavin cipelte a labdát magával, végül Walcott-hoz került aki nem tudta a kapu felé irányítani azt.
71. perc
Walcott-ot rántották le a vendék védők, ezt kihasználva bejöhetett a két hazai csere: Bendtner Arshavint, Chamakh pedig van Persie-t váltotta. Útóbbinál valószínűleg a sérülés veszélye is benne van a pakliban. A szabadrúgást Fabregas passzolta le Bendtnernek, aki visszagurította, de helyzet nem lett belőle.
76. perc
A két csere játszott össze, Chamakh-tól Bendtnerhez került a labda, aki - némileg önző módon - a védőbelőtte azt.
77. perc
Kihasználjuk a harmadik cserelehetőségünket is. Denilson állt be, Jack Wilshere hagyta el a pályát a felállva tapsoló közönség kíséretében.
80. perc
A Wolves is kihasználja az utolsó cseréjét, Doyle helyett Fletcher lépett a gyepre.
81. perc
Némi zavar után a "farkasok" harcoltak ki egy szögeletet, melyet elvégezve egy újabb jöhet. Visszavett a csapat, támad a Wolverhampton.
83. perc
Kontrából építkezünk, ismét Walcott játszotta magát tisztára a baloldalon, a csavarása azonban mellé ment.
85. perc
Letámad a vendég együttes, Jarvis húzott el a balszélen, beadását a védők fejelték ki. Rohamozni próbálnak, nem sok veszíteni valójuk madat.
Leginkább a pálya közepén folyik a játék, a Wolverhampton bátorságának köszönhetően nem nagyon tudjuk előrébb vinni a labdát, ők viszont kapkodnak és rontják a passzokat.
89. perc
Song cselezgetett és játszotta tisztára magát a középpályán, a jobbszélre passzolva Bendtner roboghatott, de beadása magasnak bizonyult. A felszabadítás után Walcott-hoz kerülhetett a játékszer, de nem tudott élni a lehetőséggel, szépen védett a vendégek kapusa.
90. perc
A semmiből teremtődött Ebanks-Blake helyzete, de kapáslövése a kapu fölé szállt el, igaz, nem sokkal. 3 perc lesz a hosszabbítás.
90+1. perc
Fabregas lőhetett kapura, Hennessey elképesztő bravúrral húzta le a labdát.
90+3. perc
Némi passzolgatás után már másra egyik csapat erejéből sem futotta. Vége, hazai győzelemmel zárult a találkozó.
Arsenal - Wolverhampton : 2 - 0
Utolsó kommentek