Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Két helyezést is bukhat a csapat

Már csak két forduló van hátra az idei bajnoki kiírásból, ám a csapat számára még mindig maradtak kérdőjelek. Az ugyebár tegnap eldőlt, hogy ki nyeri meg idén a PL-t, és nem is okozott túl nagy meglepetést, hogy a Manchester United. A blog ezúton szeretne gratulálni a Vörös Ördögöknek a 19. bajnoki címükhöz! Az Arsenal azonban még versenyben van a dobogós helyekért, de könnyen lehet, hogy lecsúszik róla.

Ma délután az Aston Villa csapata látogat el az Emiratesbe, és próbálja majd megakadályozni, hogy az Ágyúsok megszerezzék az ezüstöt. Kedvenceink hátránya a második Chelseahoz képest 3 pont, ami két meccs alatt nem tűnik megfordíthatatlan különbségnek. Viszont arról sem szabad megfeledkezni, hogy a jelenleg 4. Manchester City komoly üldözőnek számít, és egy esetleges duplázással könnyen behozhatja a lemaradását. Sőt, matematikailag akár a második helyet is megszerezheti, bár ez igen nagy meglepetés lenne.

A két csapat mindenesetre olyan ellefelekkel csap össze ma - a City, pedig holnap -, akik pontot vagy pontokat raboltak az Ágyúsoktól. A Chelsea ugyanis a Newcastle ellen, míg a kisebbik manchesteri csapat az ellen a Stoke City ellen lép majd pályára, akinek a pofonjába épp egy hete szaladt bele az Arsenal.
Ha a két rivális győzni tud, az Ágyúsok, pedig ismét elszórják az értékes pontokat, akkor könnyen lehet, hogy csak a 4. hely jut idén a csapatnak. Ez, pedig nem csak azért lenne baj, mert ennyit tud teljesíteni a csapat, hanem azért is, mert Fabregas számára könnyen csábítóvá válhat a jelenlegi együttesénél sikeresebb gárda.
0 Tovább

Viszontlátásra, bajnoki cím!

Vasárnap délután nagyjából 3 óra leforgása alatt eldőlt, az Arsenal idén sem lesz bajnok. Persze nem csak azért, mert a Stoke City ellen 3-1-re kikaptak kedvenceink, hanem azért sem, mert az elmúlt nagyjából 10 fordulóban adódott lehetőségek közül csupán egyet, a Manchester legyőzését volt képes hozni a csapat. Ez, pedig azt jelenti, hogy az idei szezonban sem, immáron sokadik éve nem nyert semmilyen trófeát a csapat. Ez azért elgondolkodtató.

Az idei 36. bajnoki mérkőzés előtt még úgy tűnt, van némi esély a bajnoki cím megszerzésére. Igaz, ehhez nagyon sok csillagnak kellett volna nagyon jól együtt állnia mindamellett, hogy az Arsenal 3 ponttal távozik a Stoke City otthonából. Ez azonban nem történt meg, ráadásul a United is legyőzte a Chelseat. Ezzel ugyan még nem lettek bajnokok, az viszont már eldőlt, hogy az Arsenal sem. Sőt, még az sem biztos, hogy a második helyen végezhetnek az Ágyúsok, a másik londoni gárda ugyanis az idény vége előtt 2 fordulóval 3 pont előnnyel rendelkezik. Persze ez nem ledolgozhatatlan, ám a vasárnapi formát elnézve bizony nehéz lenne azt mondani, hogy könnyű dolga lesz kedvenc csapatunknak. Arról nem is beszélve, hogy a másik manchesteri csapat, a City is ott lohol az Ágyúsok nyakában, s így még akár a harmadik helyt is elveszítheti a csapat.

A jelen állás szerint viszont nem is biztos, hogy többet érdemelne az Arsenal. A Manchester United elleni lelkesedés és elszántság halvány nyomát sem produkálták a játékosok vasárnap, így, pedig nemhogy bajnokságot, de még BL indulást sem lehet szerezni. Egy ilyen erős bajnokságban semmiképp sem. A Stoke City viszont rendkívül jól játszott. Látványos támadó focit persze ők sem produkáltak, a védelem azonban olyan masszív volt, hogy ott sem átpasszolni, sem átemelni, sem átlőni nem lehetett a labdát. Egy gólt ugyan sikerült ellenük szerezni, ám az sem a támadó sor kreativitásának, mintsem az ellenfél védelmi hibájának volt köszönhető.

A 3-1 egy, a középmezőny alján tanyázó csapattól mindenképp kínos vereség. Kíváncsi vagyok, Stan Kroenke milyen elvárásokat támaszt majd Wenger felé a következő idényben. Ez főleg akkor lesz majd érdekes, ha a legrosszabb forgatókönyv válik majd valóra, és 4. lesz a PL-ben a csapat.

A következő évben muszáj lesz valamit letenni az asztalra (nem is akár mit!), mert Wenger alatt már így is billeg a szék. Egyelőre még nincs igazi veszélyben az állása, de az elégedetlen szurkolók hangja egy esetleges „csúfos” 4. hellyel igen csak hangossá fog válni.

0 Tovább

Stoke City - Arsenal 3 : 1 (2 : 0)

Kellemes vasárnap délutánt kívánok minden kedves drukkernek! Hamarosan kezdetét veszi az a mérkőzés, melynek végére már valószínűleg tudni fogjuk, marad-e az Arsenal számára esély a bajnoki címre, vagy idén sem nyer semmit a csapat? Jöjjön hát a Stoke City - Arsenal összecsapás! Jó szurkolást mindenkinek!

Stoke City: Begovic, Wilkinson, Shawcross, Huth, Delap, Whitehead, Whelan, Pennant, Wilson, Jones, Walters

Cserék: Sorensen, Collins, Faye, Shotton, Pugh, Diao, Carew

Arsenal: Szczesny, Sagna, Koscielny, Djourou, Gibbs, Song, Wilshere, Ramsey, Walcott, Arshavin, Van Persie

Cserék: Lehmann, Vermaelen, Rosicky, Squillaci, Eboue, Chamakh, Bendtner

1. perc

Elndult a találkozó! A hazaiak a szokásos piros-fehér szerelésben játszanak, míg az Arsenal az ilyenkor idegenben húzott aranysárga-bordó mezt viselik.

4. perc

Whelan próbálkozott egy távoli lövéssel, de a labda magasan a kapu fölött szállt el.

6. perc

van Persie próbálkozott egy lövéssel, de az övé is fölé szállt. A kiugratása azonban nem volt les, csak egyvonal.

8. perc

Gibbs húzódott előre és harcolt ki egy szögletet. A sarokrúgást Arshavin végezte el, amit végól Koscielny lőtt a kapu fölé.

14. perc

A Stoke eddigi legnagyobb helyzetet alakította ki, amit Pennant küldött kapura, a lövés azonban a kapu mellé szállt.

Az Arsenal részéről nincs túl sok kreativitás a mai mérkőzésben, a Stoke ellenben remekül védekezik és jól szerez labdát a saját térfelén. Így nehéz lesz 3 pontot szereznie az Ágyúsoknak...

21. perc

Ismét egy Arsenal beadás, ezúttal jobbról és van Persietől, a védők azonban kivágták a labdát.

27. perc

Arshavin szabálytalankodott a saját alapvonalnál, így nem szöglet, hanem szabadrúgás jön.

28. perc

Gól! A becsavart szabadrúgást Jones a mellkasával juttatta a gólvonal mögé! 1-0.

Feltámadt az Arsenal, odaszögezi a hazaiakat a kapuhoz, de eddig eredménytelenül...

39. perc

A kezdeti felélénkülés után erősen visszaesett a lendület, sőt, a Stoke került helyzetbe. Jones kevergetett a tizenhatos vonalánál, a védők azonban tisztázni tudtak.

40. perc

Gól! Ezúttal Pennant lőtt, nagyjából 18 méterről, egy védő lábán is megpattant, s így a léc alá vágódott a labda. 2-0.

42. perc

Újabb hatalmas Stoke helyzet, ezúttal a jobb szélen csapták be a védőt, majd a lövés a felső kapufán csattant.

45. perc

Van Persie lőtt remekül kapura, ám mindezt leshelyzetben tette, így kifelé jár a szabadrúgás. 1 perc hosszabbítás jön.

45+1. perc

Arshavin végezhetett el még egy szögletet, de a védők kifejelték, a játékvezető, pedig lefújta az első félidőt.

Az a baj, hogy a múlt heti remek fociból mára semmi sem látszik. Nehezen érthető, hova tűnt a lelkesedés és az elszántan győzni akarás. Persze azért van egy remekül védekező ellenfél is, de alapvetően nem játszik jól a csapat. A Stoke sem alakított ki sokkal több helyzetet, de jogosan vezet 2-0-ra.

46. perc

Elindult a második félidő, két csere volt a szünetben: Arshavin helyére Bendtner, Ramsey helyére, pedig Chamack állt be.

47. perc

A Stoke végzett el szögletet, amit Huth fejelt fölé. Fektében aztán odanyomott egyet Songnak, amiből lökdösődés lett, de sárgát senki nem kapott.

50. perc

Cserél a Stoke is, ők viszont kényszerből: Huth sérült meg, Faye állt be helyette.

52. perc

Bendtner lőtt jó 20-ról, alig ment mellé.

53. perc

Újabb Arsenal helyzet: Chamakh lőtt a tizenhatos vonalától, nagyjából 3 méterrel a kapu mellé.

Gyakorlatilag minden támadó ember a pályán van mostmár: Chamakh, Bendtner, van Persie és Walcott. De mindez hiába, ha nincs, aki megszervezze a középpályán a támadásokat.

60. perc

Újabb hazai szöglet, de a védők ezúttal is kifejelték a labdát, a visszatett passz, pedig lesen találta a Stoke játékosát.

61. perc

Megvan a meccs első sárgája: Bendtner kapta.

68. perc

Pennant állított meg egy ígéretesnek tűnő elfutást a jobb oldalon, a sárga azonban elmaradt.

70. perc

Wilshere és Pennant is kapott egy-egy sárgát. Wilshere előbb Pennant-nak csúszott oda, s igaz a labdát találta el, de nyújtott lábbal, talppal érkezett. Shawcross törlesztett, Wilshere felpattant, Pennant pedig nekiment.

73. perc

Cserél a Stoke: Pennant helyén Pugh.

74. perc

Bendtner lövése elakadt a védőkben, van Persie csapott le a labdára, Begovic azonban védett. Szöglet jött, ezt elvégezve újabb sarokrúgás következett, melyet még egy követett, a végén azonban csak kivágták a védők a labdát.

76. perc

Egy szép Stoke támadás végén Whitehead lőtt kapura, Szczesny azonban védett. A szögletnél a kapus a földre került, jár a szabadrúgás kifelé.

79. perc

Sagna hajtott végre egy hatalmas bedobást, Begovic rosszul jött ki a kapujából, van Persie előtt azonban felpattant a labda, nem tudta egyből ellőni, amikor meg tudta, akkor rosszul találta el, így fölé ment.

80. perc

Újabb Arsenal csere: Song helyén Rosicky.

81. perc

Góóól! Van Persie alakított ki magának egy helyzetet, s a tizanhatos vonaláról lőve a kapus alatt a kapuba juttatta a labdát! 2-1!

82. perc

Gól! Azonnal itt a válasz, egy rosszul kipasszolt labdára Walters csapott le, és a védő valamint a kapus mellett lőtt a hálóba. 3-1!

84. perc

Ismét egy hazai csere, de ezúttal nem kényszerű: Jones helyére Diao állt be.

86. perc

Szabadrúgás a tizenhatos vonalától! Egy hazai szabálytalanság után Walcott végezheti el a pontrúgást.

87. perc

Walcott elvégezte, de a sorfalat találta el.

90. perc

4 perc lesz a ráadás.

90+4. perc

Vége, a játékvezető lefújta a találkozót. 3-1 let a vége, most már a Manchester United és a Chelsea talákozón múlik, marad e még esély a bajnoki címre. Bár valószínűleg nem.

Köszönöm mindenkinek a figyelmet, értékelés hamarosan itt, a blogon!

0 Tovább

A Stoke eldöntheti a bajnokságot

Az Ágyúsok szempontjából ma két sosdöntő mérkőzést is rendeznek a Premier League mostani fordulójában. Az egyiken kedvenceink játszanak a Stoke City vendégeként, míg a másik a lefújás után kezdődik, s ahol a két bajnoki rivális: a Manchester United és a Chelsea csap majd össze. Kedvenceink ma 15 órától lépnek pályára, amit a blog élőben közvetít majd!

Így első nekifutásra azt mondanám, az Arsenalnak lesz ma a legkönnyebb dolga. Idén már találkozott a két csapat, február 23-án, s akkor az Ágyúsok hazai pályán győztek. Akkor 1-0 lett a végeredmény, de ha ma valaki azt mondja, az észak-londoni csapat ma is így hozza a 3 pontot, azt kérdezném meg, mit és hol kell aláírni. A Stoke jelenleg a bajnoki tabella 12. helyén áll, ám a motivációja mindenképp meg lesz mára (is): egy esetleges győzelemmel ugyanis a 8. helyre léphet fel, megelőzve a Sunderland, a Newcastle, a Fulham és a Bolton csapatát is. Igaz, pontbéli hátrányának és a hátralévő mérkőzések számának köszönhetően ennél jobb helyre már nem kerülhet idén.

Az Arsenal ellenben továbbra is a bajnoki címért küzd (ki gondolta volna, hogy 3 mérkőzéssel a szezon vége előtt még mindig esélyes lehet). Igaz, ezalatt a 3 meccs alatt 9 pontot kell begyűjteni, s még akkor sem biztos a siker: hátránya ugyanis 6 pont az éllovas Unitedhez képest.

Ha ma kikap az együttes, akkor már biztosan elbúcsúzhat a bajnoki címtől. Ellenben ha sikerül egy győzelmet kiharcolni, akkor nagyban függ a végjáték a másik két riválistól is. A legideálisabb Arsenal szempontból az lenne, ha a Chelsea és a Manchester ma döntetlent játszana egymással, így ugyanis 1 pontra közelítené meg a kékeket, a Vörös Ördögök előnye, pedig már csak 4 pont lenne. Persze az sem lenne rossz, ha a két csapat közül a Chelsea kerülne ki győztesen ma, akkor csupán 3 pont lenne mindkét gárda fórja. Ez, pedig 2 mérkőzés alatt még simán hozható.

Kérdés persze az is, hogy a United mennyire tartalékolja magát a BL döntőre. A héten tartalékos csapattal ütötte agyon a Schalke 04 együttesét, így feltehető, hogy ma a teljes elsővonalas keretet be tudja majd dobni Sir Alex. A Chelsea számára viszont már nincs veszítni való, így ők sem lesznek rest a legjobbakkal kivonulni a küzdőtérre. De ha minden jól alakul, a gigászok harcából nevető harmadikként kerülhet ki az Arsenal. Persze előtte még el kell „lopni” a 3 pontot a Stoke elől.

0 Tovább

Ramsey tette nyílttá a bajnokságot

Nagyon úgy néz ki, hogy maradt még némi izgulnivaló a Premier League hátralévő három fordulójára, legalább is ami kedvenceinket illeti. Az elmúlt néhány PL mérkőzés végeredménye után már temettem a bajnoki címet, s bár most sem tartom sokkal esélyesebbnek az Arsenalt az első hely megszerzésére, azért változott a kép egy picit.

A vasárnap délutáni örökrangadón az Arsenal a Manchester United csapatát fogadta, s a képlet egyszerű volt: vagy nyer a csapat, és akkor még marad egy halvány esély a bajnoki címre, vagy kikap – esetleg döntetlent játszik -, s akkor már legfeljebb csak a matematikában bízhat az együttes. Nem lehetne azt mondani, hogy a tét kisebb volt, mint az elmúlt hetek mérkőzésein, a csapaton azonban valahogy mégis jobban érződött az a fajta győzni akarás, amit eddig minden Arsenal drukker hiányolt.

Nagy iramban kezdődött meg a találkozó, s az első perctől kezdve érződött, hogy az Arsenal ma mindent megtesz a győzelemért. Sorra dolgozták ki a helyzeteket, a Manchester, pedig beállt a védekezésre, a kontrákra épített. Persze feladni ők sem adták fel a találkozót, de igazán komoly helyzetig nem tudtak eljutni. Az Ágyúsok ugyanakkor sok ziccert hoztak össze, ám szokás szerint hiányzott a befejezés. Amikor, pedig meg lett volna, akkor a játékvezető hibázott: Vidic egyértelmű kezezését nem látta meg sem ő, sem a partjelző, így a tizenegyes, valamint van Persie fejelési lehetősége is elmaradt. A félidőt 0-0-val zárták a csapatok.

A második játékrész aztán hasonlóan kezdődött, s bár a kezdés után érződött az erősödő MU fölény, az 56. percben végre nem csak helyzetig, hanem gólig is eljutott a csapat: Ramsey lövése révén vezetést szerzett az Arsenal. A Manchester attól kezdve igazán bekeményített, sokszor csak az utolsó pillanatban sikerült menteniük a védőknek. A játékosok is egyre nyugtalanabbá váltak, s bár volt némi kakaskodás és egy-két sárgalap, alapjában véve nem volt vészesen sportszerűtlen a találkozó. A United rengeteg helyzetet dolgozott ki, ám ezek nem hozták meg a kívánt eredményt, így a 95. percben a játékvezető lefújta a rangadót, s ezzel a 3 pont az Ágyúsok zsebébe vándorolt.

Jelen állás szerint az első három helyen a Manchester United, a Chelsea és az Arsenal tanyázik, így ebben a sorrendben. Az Arsenal – Man U. meccs előtt még 9 pont volt a Vörös Ördögök előnye az Ágyúsok, 3 pedig a Chelsea előtt. A mai találkozó után azonban az Arsenal és a Manchester között már csak 6 pont a különbség, úgy, hogy a következő fordulót a United a kék londoni együttessel játssza le. Így ha ott döntetlen születik, vagy esetleg nyer a Chelsea, akkor igazán izgalmas lesz a finish. Persze csak akkor, ha a hátralévő 3 mérkőzésen 9 pontot szerez az Arsenal. Akkor már elmondhatjuk, azért csak megtettek mindent a srácok.

0 Tovább

Arsenal

blogavatar

Hírek és vélemények az Arsenalról egy drukker szemén keresztül. Történesek napról napra. Go, Gunners!

Utolsó kommentek