Nos, hol is kezdjem. A tegnap esti, Arsenal – Stoke City mérkőzés valószínűleg nem írja be magát a futballtörténelem nagy könyvébe, már ami az emlékezetességet illeti. Angol bajnokik esetében igen ritkán beszélhetünk unalmas, lapos, vagy eseménytelen meccsről, s ezeket a jelzőket most is nyugodt szívvel elhagyhatjuk. Az viszont tény, hogy nem játszották magukat túl a csapatok, és az is, hogy a mutatott teljesítménynél azért jóval többre képesek.

Ha valaki csak a végeredményt nézi, akkor nyugodtan gondolhatja: papírforma eredmény született. A helyzet azonban koránt sem ilyen egyértelmű, a játék képe alapján ugyanis sokkal inkább megérdemelt lett volna egy döntetlen, mint a hazai három pont. Pedig az első félidő pörgősen kezdődött, az Ágyúsok rendre alakították ki a helyzeteiket, Walcott még a keresztlécet is telibe trafálta, gólt azonban ez még nem hozott. Egy támadás végén aztán szögletre sikerült menteniük a vendégeknek, ahol aztán be is vált a régi mondás: a szöglet fél gól. Jött ugyanis Squillaci a fejével, és a 8. percben már vezetett is az Arsenal. Mint később kiderült, abban a pillanatban nem csak az előnyt szereztük meg, de a meccset is megnyertük.

Persze azért túlzás lenne azt állítani, hogy ezen kívül nem történt semmi lényeges, ezek azonban az elvárt színvonalhoz képest koránt sem emelkednek ki. Sokkal inkább a „durvaság” és a szabálytalankodások. A durvaság szó, pedig azért kapott idézőjelet, mert ugyan a Stoke ezzel igencsak tördelte a játékot, végül azonban komoly fizikai veszélyt nem jelentettek a becsúszások/szerelések. Másrészről viszont a játékvezető néha olyan belépésekért adott „csak” szabadrágást, amiért máshol már sárgát szokás.

A lényeg azonban akkor is ugyanaz: nyertünk, ezzel továbbra is üldözzük az éllovas Manchestert, akik mögött már csak egy pont a hátrány. Más kérdés, hogy rájuk még vár az idei 27. bajnoki találkozójuk.