Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Egy elvesztett döntő margójára

Nehéz bármit is mondani. Igaz, még csak egy nap telt el a Carling Cup döntőjében elszenvedett vereség óta, ráadásul az ilyen „sebek” lassan gyógyulnak. Persze az sem jobb semmivel, ha egy csapat az elődöntőben, vagy menet közben vérzik el, de másodiknak lenni, valahogy különösen rossz érzés, főleg úgy, hogy hosszú idő után még mindig nyeretlen az együttes, ami a kupasorozatokat, vagy a bajnoki címet illeti. Utóbbit temetni azért még korai lenne, s a többi kiírás közül is van még kettő „hátra”, de az Arsenal most egyáltalán nincs könnyű helyzetben.

Az első és legfontosabb az, hogy nem szabad elfelejtenünk, ez a csapat már nem a régi „nagy” csapat. Hol van már a Bergkamp éra, amikor olyan játékosok alkották az együttest, mint Henry, Ljungberg, Overmars, Campbell, Anelka, Pires és a többiek. Kegyetlenül jók voltak, még akkor is, amikor vesztes szériában voltak. Amióta ők nincsenek, az Arsenal-nál gyakorlatilag utánpótlás-nevelés folyik. Így azért nem olyan meglepő, hogy 2005. óta nem sikerült egyetlen címet sem elhódítani, sem hazai, sem nemzetközi porondon. Wenger régóta hangsúlyozza, hogy ez egy átmeneti időszak és hogy nem megy egyik pillanatról a másikra, hogy újra felépüljön a gárda. Sokan, sokszor a szemére vetik az elmúlt 6 esztendőt, de azért nem szabad elfelejteni, hogy milyen idős ez a csapat.

Az átlagéletkor nagyjából 24 év, ami azért nem mondható soknak, s nehéz lenne állítani, hogy tapasztalt játékosok találhatóak a mezőnyben. A döntőben védő Szczesny például idén 21 éves, ami megint csak nem nevezhető veterán kornak. Ehhez képest azonban ott vannak a bajnokság második helyén, alig lemaradva a Manchester mögött, a Barcelonát hazai pályán legyőzték a BL-ben, amely viszont jelenleg a világ talán legjobb klubja. Persze lehet erre mondani, hogy „de hiszen ez a dolguk”, vagy azt, hogy „ennyi pénzért, amit keresnek, ez el is várható”, ám ez nem feltétlenül van így. Az eredmények nem jönnek egyik pillanatról a másikra, tapasztalatot kell szerezni, építkezni kell. Ám az előbb felsoroltak mégis csak azt bizonyítják, hogy talán mégsem olyan sablonos Wenger állítása. A tavalyi év tele volt sérülésekkel, Ramsey hihetletlen formát nyújtott, amikor eltörték a lábát, s az sem gyógyul azonnal.

Persze a döntő ettől még hozható lett volna, s egy igen elkerülhető hibán úszott el az egész. De ahogy Wenger is rámutatott, a csapatnak most tényleg csapatként kell viselkednie, a két hibázó játékos mellé kell, hogy álljanak, s segíteni őket abban, hogy tovább lépjenek. Az idő nem áll meg, a héten már jön a Leyton az FA kupa megismételt mérkőzésén, aztán a Barcelona elleni BL visszavágó. Mindkettőn nagyon sok múlik, még akkor is, ha koránt sincs egy súlycsoportban egymással a két ellenfél. Drukkerként nekünk az a dolgunk, hogy ne fordítsunk hátat nekik még akkor sem, ha a hullámvölgy alján vagyunk!

0 Tovább

4 év után újra bukta a Ligakupát az Arsenal

17 évnyi várakozás és a 2007-es második helyezés után az Arsenalnak ismét lehetősége nyílt rá, hogy elhódítsa a Carling Cup-ot. A döntő mérkőzés rangjához méltón játszottak a csapatok, az iram ennek megfelelően óriási volt. A két klub bajnoki tabellán elfoglalt helyezése egyáltalán nem látszott, a Birmingham abszolút felnőtt a feladathoz. A vége azonban mégsem ezen, hanem egy kapus-hátvéd félreértésen múlt, s ez annyit jelent, hogy 18 év után sem sikerült az Ágyúsok ismétlése. A kékek viszont történetük során először nyerték meg a trófeát.

Pedig a csapat remekül játszott. Utoljára talán a Barcelona ellen nyújtottak ilyen remek teljesítményt, s még Walcott hiányát is sikerült nagyszerűen megoldani. Ahogy azt az előzetes alapján várni lehetett, nem fukarkodtak a csapatok a helyzetekkel, az iram miatt egy perc alatt nagyjából mindkét oldalon láthattunk helyzetet. A Birmingham talán jobban kezdte a találkozót, a beívelések rendre veszélyesnek bizonyultak, s egy hasonló helyzetű szögletnél a 28. percben végre sikerült is gólra váltaniuk ezeket a próbálkozásokat. Az Arsenal azonban nem adta fel, nyomást gyakorolt a kékek kapujára, s a 39. percben egy kontrát követően Wilshere lövését még a keresztléc hárította, van Persie ismétlését azonban már Foster kapus sem tudta, így 45 perc játék után döntetlennel vonulhattak az öltözőkbe a csapatok.

A második félidőben aztán ott folytatták, ahol az elsőt abbahagyták. Foster azonban óriási teljesítményt nyújtott, s sem átjátszani, sem átlőni nem lehetett rajta a labdát, így a próbálkozásokból rendre szöglet, vagy felszabadítás lett. A két csapat a mérkőzés utolsó percéig azon volt, hogy megszerezze az előnyt, egyikük sem készült a hosszabbításra, bár tény, hogy sokkal óvatosabban támadtak. A szerencse azonban a Birminghamnak kedvezett, s egy hatalmas védelmi hibát követően a szemfüles Martins csapott le elsőként a játékszerre, s könnyedén gurított az üres kapuba. A válaszra azonban már nem volt lehetőség, a kékek 10 körömmel védekeztek, s az összes támadást sikerült hatástalanítaniuk. A 95. percben a játékvezető is megelégelte a találkozót, s a hármas sípszóval végleg eldöntötte, a „vidéki” csapat hódítja el idén a trófeát.

A játék képe alapján abszolút megérdemelték, bár ez tipikusan az a mérkőzés volt, ahol a semleges néző mindkét oldalt sajnálja, bármelyik is maradjon alul. Az Arsenal jól játszott, nagyon jól, de idén ez sem volt elég. Az utóbbi 10 mérkőzésen veretlen volt a csapat a Birmingham City-vel szemben, úgy látszik, most a nagyszámok törvénye érvényesült. Reméljük, jövőre is az dönt majd, de akkor már a mi oldalunkon!

A legnehezebb feladat most nyilván valóan az, hogy a vereségen túllépjen az együttes, és a megmaradt három (bajnokság, FA kupa, BL) cím megszerzésére törekedjen. Mi, pedig drukkoljunk annak, hogy profikhoz mérten ez minél hamarabb sikerüljön nekik! Hajrá Arsenal, Go Gunners!

0 Tovább

Birmingham - Arsenal 2 : 1 (1 : 1)

Tisztelettel köszöntök minden keves Arsenal drukkert. Eljött végre a nagy nap, a Ligakupa döntőjének napja. Még néhány perc, és elindul a várva várt mérkőzés, s néhány órán belül az is kiderül, hogy 1993. után ismét sikerül-e elhódítani a trófeát, vagy ugyan úgy, ahogy 2007-ben, ismét "csak" az ezüstéremmel kell beérnie a csapatnak? Egy biztos, az összecsapást élőben közvetíti a blog, a lefújást követően, pedig ugyanitt értékelés is olvasható majd. Kellemes kikapcsolódást, jó szurkolást mindenkinek! Go Gunners!

A kezdőcsapatok tagjai:

Arsenal: Szczesny, Sagna, Clichy, Djourou, Koscielny, Rosicky, Nasri, Song, Wilshere, Arshavin, van Persie

Cserék: Almunia, Denilson, Squillaci, Eboue, Gibbs, Chamakh, Bendtner

Birmingham City: Foster, Carr, Bowyer, Jonhson, Ridgewell, Larsson, Gardner, Ferguson, Fahey, Zigic, Jiranek

Cserék: Taylor, Murphy, Parnaby, Beausejour, Phillips, Jerome, Martins

1. perc

Elindult a mérkőzés. Azonnal egymásnak estek a csapatok, Rosicky akadt fenn egy védőn egy kiugratás után, de a bíró nem látott szabálytalanságot.

2. perc

Ellentámadás, A Birmingham csatára lépett ki nagyszerűen, a kapus csak a lábát érte el, de nem lett belőle tizenegyes. A partjelző már lest jelzett előtte.

7. perc

Óriási lehetőség, szépen védett a kékek kapusa. Arshavin keveredett el a tizenegyes pontig, majd ráfordulva lőtt, a kapus lábbal védett. Újra próbálkozott a csapat, szöglet lett belőle, ami Djourou fejéről ment ki, azonban újabb szöglet jöhet.

8. perc

Ismét egy fejes a szögletből, ismért Djourou, mostmár azonban kirúgás következik.

11. perc

Arshavin szabálytalankodott, szabadrúgás jöhet. Mindez a Birmingham térfeléről, a csapat igyekszik letámadni.

13. perc

Rosicky ugratta volna ki Arshavint, Johnson azonban tisztázott.

14. perc

Remekül ment el Nasri a jobboldalon, némi szerencsével nála is maradt a labda, de végül túlságosan kisodródott ahhoz, hogy eltalálja a kaput. Minden esetre szép volt, három védőt is befűzött.

16. perc

Ismét Arshavin ívelte fel a labdát, a védők azonban jól zártak, a kapus, pedig megfelelő ütemben lépett ki.

17. perc

Kirúgásból jött az ellentámadás, pillanatok alatt elértek a kékek tizenhatosig, végül Szczesny húzta le a beívelést.

Az eddigiek alapján azt kell mondanom, igazi döntő hangulata van a mérkőzésnek. A két csapat nem taktikázik, látszik, hogy mind a ketten győzni jöttem a Wembleybe. Az iram jóvel magasabb, mint az elmúlt két találkozón, a Stoke és a Leyton ellen. A Birminghamről sem mondaná meg senki, hogy a bajnoki tabella alján tanyáznak. Igaz, a Preimer League tabelláján.

23. perc

Szépen felépített támadást sikerült kivédekeznie az Arsenalnak, a vége egy bedobás lett.

25. perc

Clichy kapott remek keresztlabdát a jobboldalon, teljesen üresen maradt. A beadása azonban elszállt az Ágyúsok feje fölött, a védők, pedig kifejelték.

26. perc

Remek kontrát vezetett a londoni csapat, van Persie finom cselt mutatott be a tizenhatos sarkánál, a védő azonban jó érzékkel lépett közbe.

27. perc

Fantasztikus beívelést sikerült Koscielny-nek kifejelnie Zigic elől, szöglet jöhet.

28. perc

Gól! A szögletet Johnson fejelte rá, Zigic a kimozduló kapus elől fejelte a hálóba a labdát. Gondban az Ágyúsok. 1 - 0.

29. perc

Kis híjján jött a válasz! Clichy fejelte rá a beívelést, épp csak fölé. Az Arsenál elképesztő nyomást gyakorol a kékekre.

31. perc

Bowyer adta be a labdát jobbról, középen szerencsére nem jött senki.

Kegyetlenül nehéz feladat vár most az Ágyúsokra. A kékek egészen biztos, hogy minden erejükkel koncentrálnak majd a védekezére, úgy tűnik, most a kontrákra álltak át. Minden labdát kivágnak, elveszett labda, pedig nincs.

34. perc

Hatalmas bravúr, hogy nem növelte a Birmingham 2-0-ra az előnyt. Ismét Johnson és Zigic játszottak össze, Johnson-t ugyan akasztották, de Zigic elé pattanta játékszer, ami miatt előnyszabályt ítélt a játékvezető. Szczesny remekül mozdult ki a kapujából, így megúsztuk a dolgot.

37. perc

Áll a játék. Koscielny kapott sárgát, mert megtaposta Bowyert. Szabadrúgás jöhet, nagyjából félpályáról.

39. perc

Góóóóóól! A szabadrúgás után kontrázott az Arsenal, Wilshere kapta meg jobbról a labdát, és középről bombázott, ami a keresztrécet majdnem ketté repesztette. A kivágódó labdát azonban Arshavin szedte össze, az alapvonalról visszatolta van Persienek, aki fordulásból lőtte ki a bal sarkot! 1-1!

Úgy tűnt, van Persie lesérült a gólnál, le kellett kísérni, Bendtner, pedig azonnal melegíteni kezdett. Egyelőre még nincs csere, a holland visszajött az utolsó 5 percre.

42. perc

Larsson kapott sárgát, miután földre vitte Rosickyt. A szabadrúgást Foster nem tudta megfogni, Djourou újbóli próbálkozását azonban már magabiztosan húzta le.

45. perc

Kis területen játszott össze Arshavin és van Persie, de a végén kivágták a védők a labdát. Bowyer közben a földön maradt, elesett mikor védekeztek, Arshavin, pedig orron térdelte. Vétlen volt. Közben már azt is tudni, 4 perc lesz a ráadás.

45+2. perc

Wilshere iramodott volna meg, de 4 birminghami játékoson akadt föl a középpályán. Az ellentámadás veszélytelennek bizonyult.

45+3. perc

Nasri harcolt ki szögletet, amit kis területen végeztek el. A beívelést végül kifejelték a védők. Az Arsenel a félpályánál adogatott, végül Nasri eresztett meg egy jó 25 méteres lövést, amit Foster csak kiütni tudott.

45+5. perc

Végül a Birmingham nem jutott át a félpályán, a játékvezető lefújta az első félidőt. Szünet.

Mindkét együttes játékában ott van a gól, nem spórolnak sem az energiával, sem a helyzetek kidolgozásával. A Brimingham borzasztó veszélyesen játszik, nagyon elszántak a győzelmet illetően. A szünetben kiderül majd, Bowyer és van Persie tudják-e folytatni a játékot.

46. perc

Elindult a második félidő, az Arsenal végezhette el a kezdőrúgást. Csere egyik oldalon sem volt a szünetben.

47. perc

Nasri és Arshavin játszottak össze a Birmingham tizenhatosának jobb sarkánál, végül Sagna adta be a labdát, amit Wilshere próbált meg kapura irányítani fejjel. Kevésbé sikerült, viszont lentmaradt az angol játékos. Szerencsére nem sérült meg.

48. perc

Sagna kapott remek labdát van Persietől a jobbon, remekül adta középre, az érkező Rosicky épp csak fél méterrel lőtt mellé.

A lelátón ott ül Fabio Capello is. Árgus szemekkel figyeli a válogatott jelenlegi és leendő tagjait.

50. perc

Csere. Gardner helyett Beausejour állt be. Valószínűleg sérült lehet a játékos, taktikai változtatásra egyelőre nincs ok. Gardner rendkívül elkeseredetten battyogott le.

53. perc

Clichy sárgult be, szabadrúgással jöhet a Birmingham. A táv nagyjából 20 méter, körülbelül onnan lőhetnek, ahonnan a legutúbbi összecsapáson gólt szerzett ellenük az Arsenal, szintén szabadrúgásból. Ennek a vége azonban szöglet lett.

55. perc

A sarokrúgást követően kontrázhatott a londoni csapat, a cél előtt azonban sikerült őket megállítani.

58. perc

A Birmingham egy védelmi hiba után majdnem büntetett, Fahey lőtt óriási kapufát! Marad az 1-1.

59. perc

Nincs megállás, egy pillanatra sem. Egy percen belül már a második szögeletet rúghatja az Arsenal. A kékek most nem tudnak kijönni a saját tizenhatosuk területéről. Arshavin egy beadása végül lecsúszott a lábáról, így jöhet a kirúgás.

63. perc

Johnson maradt lent a saját térfelükön. Úgy tűnik, rosszul ért földet egy fejes után, a térdét fájlalja. Ápolás, áll a játék.

64. perc

Ismét Zigic volt veszélyes. Egy védőn emelte át a labdát, épp csak egy kicsit hosszan, így azonban volt ideje odaérni Szczesny-nek.

67. perc

Egy megszerzett labdával kontrázott az Arsenal, Nasri és Rosicky remekül játszottak össze, utóbbi lapos beadása azonban a védőket találta meg.

70. perc

Csere a mi oldalunkon is: van Persie jött le, Bendtner kapott lehetőséget. Valószínűleg ennek is sérülés lehet az oka, reméljük nem komoly a dolog.

72. perc

Nasri totyorgott a tizenhatos előtt, kereste a rést a védők között, lövését végül Foster elvetődve fokta meg.

75. perc

Elképesztő kontrát vezetett az Arsenal, Nasri szervezte az akciót, a középről érkező lövést végül kiütötte Foster. Az újabb támadás után Bendtner lövését fogta a kapus.

77. perc

A meccsre eddig nem volt jellemző, de nyilván nagy a nyomás, kezdenek egy kicsit elszabadulni a dolgok. Most épp Rosicky-t vitték földre, értelme nagyon nem sok volt. Közben csere: Chamakh váltja Arshavint.

79. perc

Chamakh volt erőszakos és szerezte meg a labdát a baloldalon. Középre adta, Rosicky háttal állt, sarkazott, de Foster lábbal védett, igaz, szerencséje is volt.

80. perc

Az már biztos, hogy a Birmingham - de lehet, hogy a meccs - legjobb embere Foster kapus. Most Nasri lövését ütötte ki, a francia igen kemény löketet küldött meg.

81. perc

Szabadrúgás, nagyjából 23 méterre a kaputól. Lapos lövés, de mellé. Ez is Nasri számlájára írható.

82. perc

Beausejour harcolt ki egy szögletet a kékeknek, Song állta útját. A beívelést Chamakh fejelte ki. Újabb csere jön a Birminghamnél, Fahey megy le, Martins jön be.

Az utóbbi 10 alkalomból 2-szer játszott 1-1-es döntetlent a két csapat, legutóbb egy hónap híjján egy éve: 2010. március 27-én.

87. perc

Rosicky próbálta Chamakh-ot megjátszani, a lapos keresztpassz azonban hosszúnak bizonyult, kirúgás jöhet.

89. perc

Sagna harcolt ki bedobást az ellenfél alapvonalánál. A Birmingham azonban kifejelte a labdát.

90. perc

Gól! Óriási védelmi hibát követően Martins volt szemfüles és gurított az üres kapuba. 2-1.

90+2. perc

A Birmingham kihasználha a harmadik cseréjét is, Zigic helyére Jerome jön be.

90+4. perc

Martins majdnem megadta a kegyelemdöfést. A kapust már kétszer is elfektette, végül azonban túl önző volt, jöhetett a kirúgás. Ferguson még kap egy sárgát.

90+5. perc

Vége. A játékvezető még megvárt egy bedobást, Carr kifejelte, de több már nem fért bele. A Birmingham történetében másodszor hódította el a Ligakupát, az Arsenal, pedig 17 év után a 18-ban sem tudta megszerezni a trófeát. A játékosok maguk sem hiszik, hogy egy ilyen hibával lehet elveszíteni a mérkőzést. A végeredmény: 2-1.

Köszönöm mindenkinek a megtisztelő figyelmet, mára ennyi volt a mérkőzés közvetítése. Az értékelés és összefoglaló hamarosan olvasható itt, az Arsenal blogon!

0 Tovább

18 éve nem nyer Ligakupát az Arsenal

Végre eljött a vasárnap. Úgy általában ennek nem annyira szokás örülni, hiszen másnap újra hétfő, újra koránkelés. A mai nap azonban más, mint egy „átlagos” hétzáró. Még néhány óra, és kezdetét veszi a 2010/2011-es szezon egyik legfontosabb mérkőzése az Arsenal számára: a Ligakupa döntője. Az ellenfél a tabella jelenlegi 16. helyezett Birmingham együttese lesz, de ez senkit se tévesszen meg. A mérkőzés biztosan nem lesz sétagalopp, amit nem mellesleg a blog élőben közvetít majd 17 órai kezdettel!

Az Ágyúsok hosszú idő után nyerhetnek újra címet Angliában. Az elmúlt majdnem egy évtized nem igazán termett sok babért a csapat számára, egy porszem mindig került a gépezetbe. A bajnokságot utoljára a 2003-2004-es szezonban, az FA kupát a 2004/2005-ös kiírásban hódította el az észak-londoni gárda, a Ligakupát, pedig még ennél is régebben, majdnem húsz éve: az 1992-1993-as évben. Persze a döntőig már azóta is sikerült eljutni, legutóbb 2007-ben, de akkor a másik fővárosi csapat, a Chelsea húzta keresztül az Ágyúsok számítását. A Birmingham City ugyanakkor csak kétszer jutott a Ligakupa fináléjáig, 1963-ban és 2001-ben. Előbbit még az Aston Villa ellen sikerült hoznia, 3-1-es összesítéssel (akkor még a döntő is kétfordulós volt). 2001-ben aztán a Liverpool ellenfeleként 1-1-es döntetlent értek el, s mivel a hosszabbításban sem került egyik sem a másik fölé, így a 11-es párbaj döntött, a piros mezesek javára (5:4).

Papírforma szerint a Birmingham nem egy legyőzhetetlen együttes, ezt mutatja az ellenük elért eredmények is: az utóbbi 5 alkalomból 3-at győzelemmel zárt az Arsenal, kettőn, pedig döntetlen született. A pontosztozkodás jellemzően kedvenceink vendégszereplésekor következett be, s az sem mellékes, hogy 2005. óta a vidéki csapat nem tudta legyőzni a fővárosit: akkor 2-1 lett a végeredmény, szintén a Birmingham pályáján. Az elmúlt 10 összecsapás egyikén sem született úgy döntetlen, hogy ne lőttek volna gólt a csapatok. Ebből kiindulva nyugodt szívvel mondhatjuk: nem lesz eseménytelen a mai találkozó sem.

Legutóbb az idei újév napján találkozott a két gárda, akkor szintén vendégként győztek 0:3-ra az Ágyúsok. Persze a kupák világa teljesen más, ott ugyanakkor eséllyel indul mindenki. Hogy ez mennyire így van, azt remekül példázza a Leyton Orient elleni FA kupa találkozó is, ami mint ismeretes, 1:1-el végződött. Így amellett, hogy a statisztikák alapján támadó felfogású futball várható, azért nem árt az óvatosság. Bár ebben akadályozhatja az Ágyúsokat az a frusztráltság is, ami a régóta tartó „nyeretlenségi” sorozatot jelenti. Másrészről viszont, ha ez a gát átszakad, az komoly lendületet adhat az együttesnek a bajnokság, és a többi kupaszereplés terén is.

A Birmingham ugyanakkor rossz mumusa lehet az Arsenalnak. A 2008. február 23-án megrendezett találkozó volt az, melynek a 2. percében Taylor csúszott oda Eduardonak olyan szerencsétlenül, hogy az Arsenal játékosának a bokája gyakorlatilag szilánkosra törött. A birminghami mellett szól, hogy egyáltalán nem volt szándékos, ugyanakkor tény, hogy jó időre kiiktatta a londoni játékost. Sérülések szempontjából azonban nem ez az egyetlen ilyen találkozó. A hét közepén a Stoke City ellen sem ártott az óvatosság, ugyanis ma kerek egy éve, hogy Aaron Ramsey kettős nyílt lábszártörést szenvedett, s több mint fél évet kellett kihagynia. Nehéz egy ilyen esetet elfelejteni, így minden bizonnyal jobban figyelnek majd egymásra mindkét oldalon. Az Ágyúsoknak egyébként is több veszíteni valójuk van, hiszen előttük áll még a Barcelona elleni BL visszavágó is, az FA kupa újrarendezett mérkőzése, és a Manchester mögött is csak 4 pont a lemaradás. Mi egyet tehetünk: szurkolunk! Go Gunners!

0 Tovább

Csapatszellem #1

Ugye nem kérdés, kinek kell szurkolni a vasárnapi Ligakupa döntőjében?

0 Tovább

Arsenal

blogavatar

Hírek és vélemények az Arsenalról egy drukker szemén keresztül. Történesek napról napra. Go, Gunners!

Utolsó kommentek